Érdekes belegondolni abba, hogy vajon hogyan is kezdődhetett el a filmekben, sorozatokban is gyakran megörökített szoros barátság ember és kutya között.
A farkasok valószínűleg már több ezer évvel ezelőtt rájöttek, hogy az emberi települések, táborhelyek közelében néha nekik is csurran-cseppen némi élelem. A még vadon élő farkasok jelenléte persze az emberek számára is előnyös volt, ugyanis védelmet nyújtottak számukra más vadállatokkal szemben, és jó szolgálatot tettek a külső betolakodók elriasztásában is. Ez a szimbiózis mára persze már átalakult. A farkasok megszelídítésével és háziasításával tettünk szert legkedvesebb és legönzetlenebb barátainkra: a kutyákra. Azért ma már nehéz lehet elképzelni, hogy egy kis mopsznak vagy tacskónak az ősei hatalmas, rettenthetetlen farkasok voltak.
Kedvenceink rengeteg feladatot el tudnak látni, és remek szaglásuknak nagyon sok területen vesszük hasznát mi, emberek is. Lelkes és csodálatra méltó kutyusok dolgoznak mentőként, vakvezetőként, pásztorként, rendőrként, vadászként, sőt még színészként is. A lista pedig még hosszasan folytatódhatna tovább… A kezdetekben az ember gyakran dolgozott együtt négylábú társaival. A tenyésztés során bizonyos tulajdonságokat mesterségesen felerősítettek, és így jött létre számtalan fajta. Persze minden ilyen tulajdonságnak külön funkciója is van, ami a kutyát segíti a feladata elvégzésében. A legszebb az egészben, hogy a kutyusok önzetlenül segítenek nekünk – a munkájukért cserében nem várnak el mást, csak némi figyelmet. A legtöbb gazdi persze most már azért tart kutyát, mert egy olyan hűséges, pihe-puha társat szeretne maga mellett tudni, akit kényeztethet.
Tehetséges kis társaink azonban sajnos sok helyen még mindig nem kapják meg az őket megillető tiszteletet és megbecsülést. Számos olyan esetről hallani, ahol a kutyát a gazdája éhezteti vagy rendszeresen bántalmazza. Alapvető probléma az, hogy sok ember még mindig nem képes felfogni azt, hogy ezek az állatok pont ugyanannyira rendelkeznek érzelmekkel, mint mi, még akkor is, ha azt szavakban ők nem képesek kifejezni. Ez pedig sajnos nem csak a kutyák esetében van így.
Hallani olyan tenyészetekről is, ahol szinte gyárilag „állítják elő” a fajtatiszta kiskutyákat. Szűk, piszkos kennelekbe összezsúfolva élnek, ahol még annyi helyük sincsen a kis kölyköknek, hogy megforduljanak, vagy kényelmesen le tudjanak feküdni. Sokan közülük el is pusztulnak, vagy olyan betegségeket, fertőzéseket szednek össze, amelyektől életük végéig szenvedniük kel. Majd ezeket a kölyköket méreg drágán eladják kisállat kereskedéseknek. A mit sem sejtő új gazdinak fogalma sem lesz róla, hogy milyen körülmények közül származik az állat.
Hogy egy kicsit pozitívabb témáról is beszéljek, azért van fény az alagút végén. Egyre több kutyaimádó dönt amellett, hogy ahelyett, hogy tenyésztőtől venne fajtiszta kiskutyát, inkább menhelyről fogad örökbe. A menhelyen élő kutyák jó része az utcáról, vagy olyan helyről került oda, ahol elhanyagolták, rosszabb esetben még bántalmazták is. Az örökbefogadás pedig remek lehetőség a kutyusnak egy új, boldogabb élet megkezdésére egy szerető családban. Minden kutya megérdemli a szeretetet és a törődést, nem csak a díjnyertes szülőktől származó, fajtatiszta társaik. Én például azt tervezem, hogy hamarosan kiköltözök egy kertes házba, és a költözés után első dolgom lesz örökbe fogadni egy idősebb kutyust. Szeretném, ha a „nyugdíjas” éveit a saját családja környezetében tölthetné el, kényelemben és szeretetben. Neked mi a véleményed erről? Ha már van is kutyusod, akkor ő hogy került hozzád?