Kutyasétáltatás közben a napelemekről beszélgettünk

Kutyasétáltatás közben is kaphat jó tippeket az ember. Én például legutóbb teljesen véletlenül hozzácsapódtam egy kisebb csoporthoz, akik az erdő felé vették az irányt négylábú társaikkal, és mivel a spánielem hamar összemelegedett az ő kutyáikkal, megkérdezték nem tartok e velük. Persze igent mondtam és később kiderült milyen jól tettem. Hiszen ekkor hallottam először a https://napelemrendszer.info -ról, amely a Napelem Rendszer weboldala és ahol részéletesen minden le van írva, arról hogy kinek, mikor és miért ajánlott napelem rendszert telepítenie például a családi házára. Mivel a villanyszámlákat senki nem szereti kézhez kapni, a válasz egyszerű: szinte mindenkinek, aki olyan helyen él, ahol eleget süt a nap, még akkor is ha csak nyáron, és bármikor érdemes, ha az ingatlant még legalább 20-30 évig tervezi használni.

Arról, hogy miként térül meg az ára, részletesen olvashatunk a https://napelemrendszer.info oldalon, de most röviden összefoglalom, ha már a csapat tagjai engem is ilyen alaposan felvilágosítottak, miközben a futkározó, szőrös kedvenceinket figyeltük a réten.

Tehát, először is, mi is az a napelem? Hallani már biztosan mindenki hallott róla, de talán a működése kevéssé ismert. Szóval a napelem rendszer egy olyan fotovoltaikus, beépített rendszer, amely előállítja számunkra azt a mennyiségű áramot, amely elegendő a mindennapi életvitelünkhöz. Tulajdonképpen a hangsúly nem is magán a napelem panelen van, hanem az inverteren, amely – mint megtudtam – egy elég klassz kis szerkezet, ugyanis maga a napelem panel önmagában nem sokat érne, nem tudná működtetni az elektronikai eszközeinket. Az inverter feladata ellenben, hogy a napelem által megtermelt egyenáramot, amit a nap elektromágneses sugaraiból nyerünk ki, váltakozó árammá formálja. Erre azért van szükség mert mi ezt a váltakozó áramot tudjuk felhasználni az elektromos berendezéseink működtetéséhez, illetve ezt az áramot használhatjuk fűtésre is, ha korábban is elektromos fűtőrendszer működött az épületben. Mellesleg az inverter feladata az is, hogy áramszünet esetén lekapcsolja a rendszert, amire biztonsági okokból lehet szükség.

Természetesen a rendszer megfelelő működtetésre sok napsütésre van szükség, de az sem probléma, ha ez csupán egy- két évszakra koncentrálódik. Nyáron a rendszer elegendő energiát termel ahhoz, hogy a szükségesnél több maradjon felhasználatlanul. Ezt a maradékot egy kétirányú villanyóra segítségével a szolgáltató felé el tudjuk juttatni, mi pedig cserébe tőlük kapunk majd áramot a napsütésmentes napokon, illetve éjszaka. Így tulajdonképpen a villanyszámlánk nulla forintot fog mutatni, hiszen a szolgáltató elszámolja a nekik küldött áramot.

Ha valaki napelem rendszer telepítésen gondolkodik, valószínűleg figyelembe fogja venni, hogy egy jelentős mértékű beruházásról van szó, ám ha átgondoljuk, vagy utána olvasunk, egyértelművé válik, hogy ez valójában befektetés és nem beruházás, elvégre körülbelül 10 éven belül az egész összeg megtérül, onnantól kezdve pedig még évtizedekig élvezhetjük az ingyen áramot. Maga a berendezés ára sok dolog függvénye, figyelembe kell venni a házunk fekvését, a tető szerkezetét, illetve az áramfogyasztásunk mértékét is. Persze ezt nem mi magunk kell, hogy meghatározzuk, ha a https://napelemrendszer.info oldalán kitöltünk egy ajánlatkérő űrlapot, a cég megkeres minket és egy ingyenes helyszíni felmérést végez, majd ezek után meghatározza mennyibe fog kerülni az egész telepítés. Itt még mindig eldönthetjük, hogy megéri e, és ha úgy véljük, hogy a hosszú távú befektetés mellett döntünk, akkor a kivitelezők hamarosan neki is állnak a munkálatoknak. Természetesen az árba benne lesznek a napelem panelek mellet az egyéb tartozékok is, mint például az inverter.

Mellesleg napelembe fektetni nem csak a villanyszámla mentes élet miatt érdemes, de ha valakit érdekel a bolygó sorsa, akkor ez is szerepet játszhat a döntésben, hiszen egy megújuló energiaforrásról van szó.

Úgyhogy ha valaha felmerült benned, hogy lefaragnál a rezsi költségből, vagy hogy tennél valamit a környezetért, akkor itt az ideje ellátogatni a Napelem Rendszer oldalára, és belevágni valami újba. Én se gondoltam volna, hogy ilyen információkhoz jutok egy mindennapos kutyasétáltatás során, de azóta én is elgondolkodtam a napelem rendszer telepítésen.